A Magyarországi Muszlimok Egyháza (MME) is elismert felekezet lehet, amennyiben az országgyűlés elfogadja az alkotmányügyi bizottság módosító indítványát. Az MME – ellentétben a nemzeti egyházként gondolkodó Magyar Iszlám Közösséggel – a Muzulmán Testvériséggel kapcsolatban álló Iszlám Szervezetek Európai Szövetségének a tagja. Az atv.hu információi szerint az MME maga is kapcsolatban állhat a radikális iszlamista szervezettel – a muzulmán egyház vezetője azonban cáfol.
Irán célja, hogy Európát szembefordítsa az Egyesült Államokkal. Ennek érdekében erőteljes propaganda-hadjáratot folytat, és szélesíti ügynökhálózatát az öreg kontinensen.
Talán egyedül Allah képes kibogozni a Magyar Iszlám Közösséget átszövő politikai szálakat. Miközben Bolek Zoltán elnök rendre elhatárolódik a vallási fundamentalizmustól és az antiszemitizmustól, egyháza folyton szélsőjobbos tünetekkel jelentkezik.
A Hit Gyülkezetéhez közel álló ATV 700-as klub műsorában az hangzott el, hogy a “keresztényeket a Közel-Keleten üldözik a muzulmánok”. Ez az egyetlen megjegyzés elegendő volt ahhoz, hogy egy Budapesten működő iszlám csoport panaszt nyújtson be a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz.
A komolyan vett, érvekkel alátámasztott iszlámkritikában semmi szélsőjobbos nincsen, kár tehát folyamatosan oda tolni és így diszkreditálni annak képviselőit. A szélsőjobb valójában csak az „idegeneket”, a színesbőrűeket gyűlöli, nem az iszlám lényegét: a fanatizmust, az alávetettséget, az irracionalitást. Sőt, Vona Gábor szerint az emberiség kultúrájának utolsó védőbástyája az iszlám…
A napokban jelent meg Vona Gábor, Született augusztus 20-án című könyve, amiben a Jobbik elnöke többek között az iszlámról és Adolf Hitlerről is kifejti nézeteit. Vona azt állítja, hogy az emberiség tradicionális „kultúrájának utolsó védőbástyája az iszlám világ”.
Mind több arab érdekeltség „térképére” kerül fel Eger városa, amely – Heves megyével együtt – látványosan nyit az iszlám világ felé. A helyi fideszes vezetés szerint gazdasági-kulturális kapcsolatok kiépítéséről van szó, amely anyagilag is meg fog térülni. A kritikusok viszont az arab lobbi térnyeréséről és egyéni érdekekről beszélnek. Akár így, akár úgy, Magyarországnak, úgy tűnik, számolnia kell az iszlám térnyerésével – még ha ez egyelőre nem is okoz olyan feszültségeket, mint Nyugat-Európában.
A Bartók Béla úti imaházat kinőtte, ezért új mecsetet építtetne Újbudán a magyarországi Iszlám Egyház. A XI. kerületi önkormányzat előbb elvetette, majd meglepő fordulattal engedélyezte az egymilliárdos projektet, ám a fenntartó alapítványról alig tudni valamit. Pedig Saleh Tayseer egyháza korábban már fogadott el pénzt egy világszerte hírhedt szaúdi alapítványtól.
Share Jobbik: a magyar iszlámbarát párt? Hetek, 2010. 12. 17. … “A másik kulcskérdés az iszlámmal való viszony, amit Pősze egyenesen iszlámimádatnak nevez. A Jobbik ugyanis titkos kapcsolatot tart fenn az úgynevezett Izrael-ellenes arab nagykövetségekkel, létrehozta ezt a sajátos klubot, miközben verbálisan a legkeresztényibb magyar pártnak adta el magát. Ez többek között azért is ellentmondás, [...]
Share A kroaszán eredete A török csatlakozás melett érvelők szeretnek azzal érvelni, hogy a törökök milyen sokat adtak az országnak. Hát itt van egy finomság… Az Ottomán Birodalom számára Bécs második ostroma ugyanúgy végződött, mint az első – csak kísérlet maradt. Azonban Bécs lakóinak „édes” vége lett a küzdelemnek, egy kroaszán formájában. A névből ítélve [...]
Share Szudáni egyetemen tanulmányozhatják az iszlámot magyar fiatalok Közös konferenciák, nyelvtanfolyamok és egyetemi ösztöndíjprogramok – a Magyar Iszlám Közösség és a szudáni vallásügyi minisztérium együttműködésével jól járnak az arab kultúra iránt érdeklődő magyar diákok. Ha az iszlám kultúra és arab nyelv iránt érdeklődő fiatal szerződést köt a Magyar Iszlám Közösséggel, akár több éven keresztül is [...]
Share Molnár Gyula nem akar mecsetet látni Újbudán Forrás: Index.hu, Hírszerző Újbuda polgármestere kezdeményezi, hogy a XI. kerület vásárolja vissza azt a területet, amelyre a tulajdonosok iszlám kulturális központ megépítését tervezték [1], a helyi iszlám közösséget pedig arra kéri: válasszanak új helyet a megvalósításhoz, közölte az önkormányzat szerdán. A polgármester tárgyalásokat kezdeményez, hogy olyan megoldást [...]
Share 300 év után először szólt müezzin Pécsett Egy korábbi cikkben “Dzsihád Magyarország ellen” (Kulcsár Árpád, hetek.hu) ízelítőt kaphattunk arról, hogy a törökök mit műveltek Magyarországon. Most több mint 300 évvel később azt az ideológiát, ami ezt tette az országgal, az iszlámot, úgy próbálják meg bemutatni, mint egy érdekes, egzotikus, békés kultúrát. ”A nép, a nemzet, amely nem ismeri a történelmét, [...]
Share Dzsihád Magyarország ellen Évszázadokra megtörte a nemzetet a török pusztítás Hetek, Kulcsár Árpád, 2010. 04. 09. A magyar történelem legvéresebb és legpusztítóbb időszaka a török hódoltság kora volt. A mohácsi csatától a karlócai békéig tartó csaknem két évszázad (1526–1699) máig ható, súlyos következményeket eredményezett. E pusztító időszak egyik fő kiváltó oka vallási jellegű volt. [...]
Share Terroristaszálak a magyar belpolitikában Hetek, 2010. 04. 02. A Necenzurirano című horvát internetes hírportál a közelmúltban több cikkében foglalkozott a radikális iszlám terrorhálózatok európai terjeszkedésével. A lap szerint Magyarország az ezredforduló után kiemelt célpont lett az al-Kaida és Irán számára is, és ebben a stratégiában fontos szerepet játszott haláláig Eduardo Rózsa-Flores, valamint a vele [...]