A politikai korrektség kezd eluralkodni az iszlám terrorizmussal kapcsolatos lényegesebb médiatudósításokban. A radikális iszlám a feje tetejére állítja a világot és a média nem hajlandó beszélni róla. A vezető értelmiségiek olyan légkört teremtettek, amelyben az iszlám ideológia tényszerű bírálatát bigottságként megbélyegzik. Nem az iszlamofóbiával van bajunk, mert itt nem fóbiáról van szó, amely az érveket mellőző félelem, a gond az iszlamofíliával van, az iszlám feltétel nélküli szeretetével és védelmével.
A FEMEN elnevezésű csoport tiltakozása Párizsban az Eiffel-torony lábánál, melyben követelik a világ vezetőitől, hogy lépjenek fel a közel-keleti nők alapvető jogainak védelmében.
A Muzulmán Testvériséggel kapcsolatban álló Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsa (CAIR) nagyon sikeres az iszlám felsőbbrendűségét bírálók elleni lobbizásban. A CAIR továbbra is nagyon befolyásos Amerikában, és nem csak nemzeti szinten, hanem mindenütt, mert az ország vezetése kiszolgálja a CAIR-t, megbíznak benne és lehetőséget adnak neki a hatalom gyakorlására.
A pennsylvániai Mechanicsburg-ban tartott Halloween felvonulás alkalmával az ateista Ernie Perce beöltözött egy jelmezbe, Zombi Mohamednek. Egy muzulmán férfi ezért megtámadta. A rendőrség zaklatással vádolta meg a muzulmánt, de amikor a tárgyalásra került sor a bíró nem csak, hogy ejtette a vádat, hanem sértegette és jól le is hordta Perce-t, amiért gúnyolta az iszlámot. A jelentés szerint a muzulmán vádlott nem tudta, hogy az Egyesült Államok törvényei szerint lehet kritizálni Mohamedet.
Az 57 muzulmán országból álló érdekszövetség, az Iszlám Együttműködés Szervezete jelenleg Brüsszelben, az Európai Unió központjában, senki által sem megválasztott bürokraták támogatását keresi azért, hogy törvénybe iktassa az összeurópai gyűlöletbeszéd-törvényt, amely törvényben szabályozza azt, hogy 500 millió európai állampolgár – beleértve a demokratikusan megválasztott politikusokat is – mit mondhat és mit nem az iszlámról.
Az ’iszlamofóbia’ kifejezés a Muzulmán Testvériségtől származik, ami az iszlám terrorizmus politikai gyújtópontja, belőle jött létre ugyanis az Al-Kaida és a Hamasz. Ha megvizsgáljuk az ’iszlamofóbia’ kifejezést, láthatjuk, hogy egy modern kori gondolat-bűncselekményt kíván megalkotni. A fóbia toldalék célja, hogy bármilyen nyugtalanító iszlám intézmény vagy tett miatti aggodalmat irracionálisnak állítson be, vagy ami még rosszabb, veszélyes bigottériának, amitől az embereknek félniük kell.
Úgy tűnik, hogy a németországi elit elhatározta, hogy minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál arra, hogy Németországban elhallgattassa a szólásszabadságot: a német hatóságok hivatalosan is megerősítették, hogy figyelemmel kísérik azokat a német nyelvű internetes honlapokat, amelyek kritikusak a muszlim bevándorlással és Európa iszlamizálásával kapcsolatban.
Egy ausztriai fellebbviteli bíróság „vallás becsmérlése” vádpontban bűnösnek nyilvánította Elizabeth Sabaditsch-Wolf bécsi háziasszonyt és dzsihád-ellenes aktivistát, miután Elizabeth egy előadás-sorozatot tartott a radikális iszlám veszélyeiről.
A szólásszabadság és vallásszabadság a két leginkább védelmezett értékünk, de ha egy muszlim csoport eléri célját, akkor a dolgok nem csak az USA-ban, hanem az egész világon megváltozhatnak. A csoport ugyanis egy olyan ENSZ határozat megszületését sürgeti, amely bűncselekménynek nyilvánítaná a vallások kritizálását.
Azért, hogy az iszlám felnőjön, és hogy ne maradjon egy elviselhetetlen zsarnok a végtelenségig, le kell állnunk a védelmezésével, és fel kell hagynunk azzal, hogy az iszlámot kivételes bánásmódban részesítjük. Bátornak kell lennünk és ki kell mondanunk, hogy az iszlám egy elmaradott és dogmatikus vallás.
A közvélemény-kutatási eredmények – amelyek azt tükrözik, hogy az európaiak kezdik megérteni a muszlim országokból érkező több évtizedes tömeges bevándorlás következményeit – a multikulturális politikára vonatkozóan egyre növekvő szakadékot mutatnak az európai szavazók és a politikusok között. Most már a mainstream (fősodrásbeli) szavazók az egész politikai spektrumon kifejezik aggodalmukat az iszlám európai szerepét illetően.
Az Iszlám Konferencia Szervezete tíz éve próbál az ENSZ-ben átnyomni egy olyan határozatot, amelyben elítélik a “vallások” rágalmazását. Emberi Jogi aktivisták régóta támadják a vallások rágalmazásáról szóló határozatot, mivel az a szólásra és nem a cselekedetekre irányul. A vallásokat védi, nem pedig az egyes embereket. Az Iszlám Konferenciába tömörült szervezetek mindig támogatták a határozatot, legfőbb céljuk az iszlám védelme lehetett. … Egy olyan határozatról van szó, amelynek a legfőbb védelme az iszlám védelme és az iszlám terjedésének segítése.
A tárgyalásom egy politikai per. Tragikus, hogy a Szovjetunió 1989-es bukása óta a politikai perek Európában nem kerültek a történelem szemétdombjára. Vlagyimir Bukovský, az egykori szovjet másként gondolkodó, az Európai Unióra úgy utalt, mint “EUSSR.” Egyik érve emelett az, hogy az EU-ban, mint az egykori Szovjetunióban, nincs szólásszabadság.
Megszületett az ítélet az osztrák Elisabeth Sabaditsh-Wolff ügyében, akit „gyűlöletkeltés” vádjával állították bíróság elé, azután hogy előadásokat tartott a politikai iszlámról, és azokról a kihívásokról beszélt, amelyekkel ennek következtében szembe kell néznünk.
Annak ellnére, hogy az ügyészek a felmentésést kérték, és a tárgyalást folytató bírákat elfogultnak találták, több, mint három hónapos szünet után Geert Wilders kirakatpere új bírákkal tovább folytatódik. Wilders nyítóbeszédét láthatjuk ebben a bejegyzésben.
A nők elleni iszlám erőszak kellemetlen valósággá vált Európában.
És bárki, aki a törvényeket arra használja, hogy az erről szóló vitát megpróbálja elhallgattatni, az nem felvilágosult, toleráns, vagy liberális, hanem szégyenletes, buta, gyáva és ez megbocsájthatatlan a számára. Ez kulturális szennyezés, amely a bűnözés kategóriájába esik. És ha Európában élsz, akkor az unokáid fogják ezért megfizetni az árat. És meg fognak vetni ezért, és mindenki mást is, aki ma hagyja, hogy ez történjen.
Azt mondják, hogy a muszlimok ellen gyűlöletre uszított, és ezért áll a bíróság elé. De még ha el is ítélik, az sem fogja elhallgattatni Elisabeth Sabaditsch-Wolffot az iszlámkritikusok legújabb frontemberét…
Martin Bosma a PVV (holland Szabadság Párt) parlamenti képviselője, Geert Wilders közeli munkatársa. Szeptemberben jelent meg új könyve az iszlámról és a baloldalról. Alább egy részlet olvasható a könyvből.
Share Michael Mannheimer beszéde Amszterdamban (2. rész) Első rész itt. Nagy-Britanniában az elmúlt 30 évben a muszlim népesség 82 000-ről 2,5 millióra nőtt. Ez harmincszoros növekedés. Hollandiában az újszülöttek 50%-a már most muszlim. 2025-re a lakosság 50%-a muszlim lesz. Belgiumban a lakosság 25%-a már most muszlim, és az újszülöttek 50%-a muszlim. Németországban van egy kormány-dokumentum, [...]
Share Michael Mannheimer beszéde Amszerdamban (1. rész) 2010. november 3. EuropeNews Ezt a beszédet Michael Mannheimer újságíró adta október 30-án Amszterdamban, a Geert Wildres támogatására rendezett demonstráción. A videón látható, hogyan próbálják meg a beszédet „antifasiszta” ellentüntetők, -akik valójában baloldali és muszlim szélsőségesek- megzavarni. Üdvözlök Mindenkit! 2010-et írunk. Európa a történelmében előforduló legnagyobb fenyegetettségnek van [...]
Share “A dzsinn kiszabadult Európa palackjából, és a multikulturális diverzitás fasisztái nem fogják tudni visszagyömöszölni. Már most több ezer ember áll ki, és hallatja hangját társadalmunk könyörtelen eliszlámosodásával szemben. És hamarosan milliók lesznek. Emberek, akiknek elege van a politikai korrektségből, hogy megmondják nekik, hogy mit gondolhatnak, és mondhatnak, hogy azt mondják nekik, hogy tiszteljenek egy [...]
Share 2010. október 18., Gates of Vienna A Gates of Vienna blogon megjelent egy beszámoló azokról a nehézségekről, melyekkel Oskar Freysingernek, a Svájci Néppárt (Swiss People’s Party- Svájc legnagyobb pártja, a legutóbbi választásokon közel 30%-os történelmi győzelmet arattak) vezetőjének kellett szembenéznie, amikor előadást tartott Brüsszelben. Miután két privát helyről is kiutasították [a brüsszeli rendőrség, feltehetőleg [...]
A vallások becsmérlése és rágalmazása ellen szóló határozattervezetről szavaz decemberben az ENSZ közgyűlése.A tervezetet a 96 országot tömörítő Iszlám Konferencia Szervezete nyújtotta be. A tervezet egyenesen a vallás- és lelkiismereti szabadság törvény által történő korlátozására „ad felhatalmazást” az ENSZ tagállamainak, amennyiben a vallás tisztelete, védelme indokolttá teszi a fellépést.
„Nincs értelme annak, hogy különbséget tegyünk az iszlám és az iszlamizmus között. Valaki valószínűleg majd megpróbálja azt mondani, hogy az iszlám egy normális vallás. Azonban az iszlám természeténél fogva egy politikai mozgalom, és a vallási dimenziója csak kozmetika.”
Az amszterdami ügyészek, Birgit van Roessek és Paul Velleman, kijelentették, hogy a szabadságharcos Geert Wilders nem bűnös a muszlimokkal szembeni diszkrimináció, és gyűlöletre uszítás vádjában. Azonban a per folytatódik: az ügyészek döntése nem végleges.
Hogyan lehetségs, hogy egy érett európai liberális demokráciában a politikai véleményéért vádat emelnek egy megválasztott parlamenti képviselővel szemben, napjaink legégetőbb témájával, az iszlám fundamentalizmussal kapcsolatban?
Share Miért kell a teljes Koránt elégetni? Stu Tarlowe, American Thinker Úgy gondolom, hogy a Gainesville-i egyház nagy hibát követett el a tervezett Korán égetéssel szeptember 11-én. Idiótának, érzéketlennek, és gorombának bélyegezték meg őket, és ez a kritika rendben van. De ha valaki elfogadja, hogy helyén való szent szövegeket megsemmisíteni (mindenesetre az USA megsemmisített Bibliákat [...]
Share Európának meg kell védenie a szabad véleménynyilvánítás jogát Thorbjørn Jagland, Guardian.co.uk, 2010. május (pár hónappal elkésett a fordítás, de a mondanivalója sajnos még éppen annyira aktuális) Mivel a Sajtószabadság Világnapját ünnepeljük, mindenkinek emlékeznie kellene, hogy demokráciánk ettől a fontos jogszabálytól függ. Eynulla Fatullayev bebörtönzött főszerkesztő sorsa komoly okot ad az aggodalomra. Kétes vádak [...]
Share “Más prófétáknak olyan követőik vannak, akiknek van humorérzékük” Május 20.-án hírdették meg a mindenki rajzoljon Mohamedet napot tiltakozásul a South Park egyik empizódjának cenzúrázása miatt. (A témáról bővebben itt és itt olvashat) 12000 rajz érkezett, ebből szemezgettem néhányat: A győztes a Reason magazin oldalán: Kösd össze a pontokat! Mohamed Fraudnál: MÁS prófétáknak olyan követőik vannak, akiknek van humorérzékük!… [...]
Share A South Park önmagában kevés, hogy megállítsa a sáriát Írta: Diana West, 2010. április 23. Ezen a héten több újságban is az alábbiról olvashattunk: A South Park alkotói, Trey Parker és Matt Stone most jól megcsinálták. A dán karikaturista, Kurt Westergaard bombafejű Mohamedje által életre hívott problémát, a szólásszabadság határait feszegetik. És átlépik azokat. [...]
Share Az Európai Unió és a „Gyönyörű” Minaretek Fjordman, JihadWatch Bat Ye’or úttörő munkája, az Eurábia: Az Euro-Arab Tengely által megihletve megírtam saját könyvemet 2008-ban Eurábia legyőzése címmel. Az akkori konklúzióm, ami még ma is helytálló, hogy az Európai Unió fenyegetést jelent az egész európai kontinensre, és fel kell oszlatni: „Az EU elfogadta, hogy az Uniót [...]
Share Európa egyre távolodik a szólásszabadságtól EuropeNews, 2010 február 19 , WFT Ez a cikk, a múlt év nov. 3-án megjelent Finnország távolodik a szólásszabadságtól című cikk nyomán íródott. Kevesebb, mint három hónappal később a címe igazabb, mint valaha. De sajnos ezzel még nincs vége- ezért a komorabb cím. Előzőleg azt írtam, hogy “Ausztria Finnországgal [...]
Share Wilders két weboldalt indított el a bírósági tárgyalásáról. Mostantól a tárgyalás fejleményeiről két weboldalon is lehet informálódni: a www.wildersproces.nl holland és a www.wildersontrial.com nemzetközi oldalakon. Geert Wilders: „Ez a tárgyalás nem csak rólam szól, hanem a szólásszabadság jövőjéről Hollandiában [és –feltehetőleg- egész Európában.] A tárgyalás kimenetele minden holland állampolgár szabadságára hatással van. Ezekkel a [...]
Share Állítsák le a Geert Wilders elleni bírósági tárgyalást! A holland bíróság arra kényszerül, hogy Hitler Mein Kampfját és a Koránt összehasonlítsa. 2010. január 26. Forrás: The Wall Street Journal Szerző: Leon de Winter Ami Geert Wilders elleni tárgyalásnak indult állítólagos iszlamofóbia vádjával, csaknem az ellenkezőjévé fordult: a Korán üzenetével kapcsolatos történelmi esetté. Az Amszterdami bíróságnak, [...]
Share [youtube=http://www.youtube.com/watch?v=7ZyXkiQ-vn0] Geert Wilders a holland PVV (Party for Freedom Párt a Szabadságért) vezetője. 2010. január 20.-án Amszterdamban bíróság elé állították. A vád ellene, a muszlimok megsértése, diszkriminálása és gyűlöletre uszítás. Alább olvasható a nyitóbeszéde: Elnök Úr, bírák! Csak pár percig élnék felszólalási jogommal. A szólásszabadság a legértékesebb a vívmányaink közül és egyben a legsebezhetőbb [...]