Seres László: Vona szerint a kultúra utolsó védőbástyája az iszlám. Hogy is van ez?

Seres László: Vona szerint a kultúra utolsó védőbástyája az iszlám. Hogy is van ez?

A komolyan vett, érvekkel alátámasztott iszlámkritikában semmi szélsőjobbos nincsen, kár tehát folyamatosan oda tolni és így diszkreditálni annak képviselőit. A szélsőjobb valójában csak az „idegeneket”, a színesbőrűeket gyűlöli, nem az iszlám lényegét: a fanatizmust, az alávetettséget, az irracionalitást. Sőt, Vona Gábor szerint az emberiség kultúrájának utolsó védőbástyája az iszlám…

Seres László: Korán-gyújtogatás és Biblia-égetés

Seres László: Korán-gyújtogatás és Biblia-égetés

Az Iszlám szent könyvét elégetni botrányos ízléstelenség. Ez azonban senkit nem jogosít fel arra, hogy válogatás nélkül öljön és pusztítson. És nem lehet indok, hogy a nyugat engedményeket tegyen a szabadság ellenségeinek. Például azzal, hogy szűkebbre vonja a szólásszabadság határait. Az iráni Szentírás-égetésekról ráadásul alig esik szó.

Al-Kaida közeli alapítványé az újbudai mecset?

Al-Kaida közeli alapítványé az újbudai mecset?

A Bartók Béla úti imaházat kinőtte, ezért új mecsetet építtetne Újbudán a magyarországi Iszlám Egyház. A XI. kerületi önkormányzat előbb elvetette, majd meglepő fordulattal engedélyezte az egymilliárdos projektet, ám a fenntartó alapítványról alig tudni valamit. Pedig Saleh Tayseer egyháza korábban már fogadott el pénzt egy világszerte hírhedt szaúdi alapítványtól.