Kategória archívum MEMRI videók

Harcolni fogtok a zsidók és keresztények ellen Jeruzsálemért! — jordániai imám Dél-Afrikában

Harcolni fogtok a zsidók és keresztények ellen Jeruzsálemért! – mondta egy jordániai imám Dél-Afrikában

Katari műsorvezető: a nőknek engedélyt kell kérniük a férjüktől, hogy elhagyhassák a házat

Ali Ben Rashid Al–Muhannadi katari műsorvető a Katar Ma TV–n 2019 május 13–án és június 3–án sugárzott műsoraiban azt mondta, hogy a nők csökkentsék le azon alkalmak számát, amikor jó ok nélkül hagyják el a házukat. Továbbá még azt is mondta, hogy minden alkalommal, amikor egy nő elhagyja a házat, először engedélyt kell kérnie a férjétől; máskülönben bűnt követ el.

Al-Azhar sejkje: az iszlámot elhagyókat meg kell ölni, a homoszexualitás betegség

Ahmad Al-Tajeb, az Al-Azhar Egyetem sejkje a hit elhagyására vonatkozó iszlám törvényről beszélt, és azt mondta, hogy ha ez „veszélyt jelent a társadalomra”, akkor halállal kell büntetni.

Amerikai imám: az iszlám a kard által is terjed

Részletek Suleiman Anwar Bengharsa sejk, a marylandi Iszlám Jogtudományi Központ vezetőjének 2010-ben a kanadai Torontóban tartott előadásából.

Amerikai imám: a muszlimoknak joguk van elvenni a nem muszlimok értékeit

Yasir Qadhi memphis-i imám 2015. júniusában elhangzott beszéde az USA Alabama államában taláható Birminghamben. Qadhi az Al-Maghrib Intézetben az Akadémiai Ügyek dékánja. Ő egy hafiz, vagyis az egész Koránt memorizálta. A Medinai Egyetem iszlám vallás szakán MA diplomát szerzett, ugyanitt iszlám tudományok szakokon pedig BA diplomát. Ezen felül a Yale Egyetemen iszlám tanulmányokból doktori fokozatot […]

Muszlim professzornő: jogszerű háborúban egy muszlim ejthet szexrabszolgákat

Suad Saleg egyiptomi professzornő azt mondta egy TV műsorban, hogy azok a muszlimok, akik egy jogszerű háborúban ejtenek fogjul nőket az ellenségeiktől, birtokolhatják és szexrabszolgaként használhatják őket.

Katari saría professzor: egy muszlim számára tilos nem muszlimra szavazni

Ahmad Zayed, a Katari Egyetem saría professzora egy 2019. június 12-én folytatott vitában azt mondta az Al-Araby TV-n (Nagy-Britannia), hogy az iszlám törvény lehetővé teszi a nem muszlimok hivatalba lépését, de a muszlimok számára tilos egy nem muzulmán jelölre szavazni, mivel a saría szerint a vezetőnek muszlimnak kell lennie.

Torontói muszlim migráns: Kanada egy fehér felsőbbrendűségi, rasszista project. Nem tartom magam kanadainak

Az al-Kuds-ért [Jeruzsálem arab neve] való éves sétát Kanadában 2019. május 31-én, Torontóban tartották. Itt készült a videón látható két interjú.

Palesztin sejk: meg fogjuk ostromolni Rómát, a Fehér Házat feketévé változtatjuk, Londonra kivetjük a dzsizja fejadót

Abu Hanifa Awda palesztin sejk egy 2019. június 2-án az internetre feltöltött beszédében, melyet az al-Aksza-mecset tartott, azt mondta, hogy az „iszlám hadserege” majd elindul Jeruzsálemből, hogy meghódítsa a világot

Detroiti imám: a verés célja emlékeztetni a feleséget, hogy rosszul viselkedett

Bassem Al-Sheraa Detroitban élő síita imám azt mondta, hogy a „verés” célja az, hogy egyértelművé tegye a feleség számára és emlékeztesse őt arra, hogy rosszul viselkedett

Al-Aksza mecset sejkje: „Kérjétek Allah segítségét és harcoljatok ellenük!”

A palesztin Issam Amira sejk al-Aksza mecseten tartott beszéde.

Palesztin imám: a muszlimok „időzített bombák”, akik a dzsihádra történő felhívásra várnak

Egy 2019. május 10-én az internetre feltöltött videóban a palesztin Nidhal Siam „Abu Ibrahim” muzulmán pap látható, amint az al-Aksza mecsetnél tart beszédet.

Új-zélandi imám: a férfiaknak joguk van uralkodni a nők felett | MEMRI

Dr. Mohammad Anwar Sahib Al-Madani új-zélandi vallástudós azt mondta a Wellington-mecsetben, Wellingtonban, hogy azok a nők, akik nem adják meg a férjüknek azt, amihez joguk van, nem fognak belépni a Paradicsomba. Azt is mondta, hogy egy nőnek engedelmeskednie kell férje intimitásra történő felhívásának, még akkor is, ha egy teve tetején ül, vagy ha valamit süt […]

Ismail Al-Wahwah: „vezessék a dzsihád hadseregét, amely le fogja igázni Európát és Amerikát”

Ismail Al-Wahwah ausztrál muzulmán vezető felszólítja az ankarai kalifátus-konferencia résztvevőit, hogy „vezessék a dzsihád hadseregét, amely le fogja igázni Európát és Amerikát”.

Allah Hitler által büntette a zsidókat – legközelebb a muszlimok keze által történik mindez

Juszuf al-Karadavi szunnita iszlám tudós 2009. január 28-ai és 30-ai beszédéből láthatók részletek, melyet az al-Dszazíra televízióban adtak le.

Szudáni vallási vezetők: egy kalifátust kell alapítani, amit a saría irányít

Ez a videó egy összeállítás olyan szudáni vallási vezetőkről, akik felhívást intéztek a szudáni átmeneti katonai tanácshoz, hogy vezessék be a saríát Szudánban.

Muszlim gyerekek indoktrinációja

2019. április 7-én a Gaza TV Media YouTube-fiókjára egy jordániai kisfiúról töltöttek fel egy propaganda-videót, aki önként Jeruzsálembe ment, hogy ott „mártírként” (mohamedán öngyilkos merénylőként) haljon meg.

New York-i mufti: a muszlimoknak gyűlölniük kell a nem muszlimokat

Muhammad Ibn Muneer new York-i mufti szerint a muszlimoknak gyűlölniük kell a nem muszlimokat és csak azért tarthatnak fenn velük kapcsolatot, hogy meghívják őket az iszlámba.

Hamed Abdel-Samad: „az arabok több afrikait hajtottak rabigába, mint bármely más nemzet”

A Korán 29 verse támogatja a rabszolgaságot, és az arabok több afrikait hajtottak rabigába, mint bármely más nemzet.

Al-Ansari katari szociológus: a nyugati nők kurvák

2019. március 8-án Abd Al-Aziz Al-Khazraj Al-Ansari katari szociológus feltöltött egy videót az Al-Mojtama YouTube-csatornájára, amelyben a Nemzetközi Nőnapot gúnyolta, amiért az a nők ahhoz való szabadságának ünnepe, hogy „úgy viselkednek, mint a kurvák, felelőtlenül… és azt tegyenek, amit csak akarnak”. A hidzsáb és a muzulmán férfi kísérő rendszer nyugati kritikáját is kigúnyolta, azzal érvelve, […]

Kuvaiti sejk: öld meg a hitüket elhagyókat, hajtsd rabszolgaságba a hitetleneket

A hetente sorra kerülő, YouTube-ra feltöltött fatva értekezéseiben, Othman Al-Khamis kuvaiti sejk megosztotta gondolatait az iszlámot elhagyókkal és a rabszolgasággal kapcsolatban.

New York-i mufti: az iszlám dzsihád nélkül olyan, mint a méz édesség nélkül

Egy New York-i mufti szerint a dzsihád eltávolítása a Koránból és a szunnából olyan, „mintha megpróbálnánk elvenni az édességet a mézből”

Egy iszlám hadsereg fogja legyőzni „Rómát” | MEMRI

Ahmad Al-Khatwani sejk Al-Aksza mecsetben elmondott beszédében elmondta, hogy az iszlám úgy fogja meghódítani a Nyugatot (Rómát), mint ahogy azt Konstantinápollyal tette.

„Az volt a célunk, hogy legyőzzük Németországot és bevezessük a saríát” – egy ex-muszlim vallomása

Hamed Abdel-Samad német-egyiptomi ex-muszlim beszélget egy volt marokkói dzsihadistával.

A baloldal csont nélkül beveszi a Muzulmán Testvériség terrorszervezet propagandáját | Hamed Abdel Samad

Hamel Abdel-Samad egyiptomi újságíró, aki fiatal korában a Muszlim Testvériség szimpatizánsa volt, majd ateistává — és az iszlám hangos kritikusává — vált, Box of Islam nevű internetes műsorában kelt ki az iszlámmal kapcsolatos liberális tévképzetekkel szemben.

Kanadai muszlim hitszónok: súlyosabb bűn boldog karácsonyt kívánni, mint embert ölni | MEMRI

A kanadai mohamedán hitszónok szerint súlyosabb bűn boldog karácsonyt kívánni, mint embert ölni.

Katari szociológus bemutatja a helyes feleségverést az iszlámban | MEMRI

Al-Ansari katari szociológus demonstrálja és magyarázatot ad arról, hogyan kell az iszlám által megengedett módon megverni a feleséget.

Palesztin imám: a dzsihád által Franciaország egy iszlám ország lesz

Egy palesztin imám arról prédikált az Al-Aksza mecsetben, hogy „az iszlám három módon fogja meghódítani a teljes világot: megtéréssel, a vallási adó fizetésével, vagy pedig Allah segítségét fogjuk kérni, hogy küzdjünk ellenük.

Ausztrál imám: aki nem imádkozik rosszabb, mint egy pedofil terrorista

Mohamed Hoblos, ausztrál iszlám tudós egy tanítás alkalmával 2017. február 5-én a következőket mondta: Ha valaki elmulaszt egy imát, az „Allah szemében rosszabb, mint egy gyilkos, egy erőszakoló, egy terrorista vagy egy pedofil”. Kihangsúlyozta: „Egy olyan személy, aki ezt az összes bűnt napi szinten elköveti, de imádkozik, Allah szemében jobb, mint az, aki bár nem […]

A nyugati muszlimoknak is verniük kell a feleségeiket – Katari imám

Kuvaiti imám a feleségverés jogosságáról az iszlámban.

Rabszolgává tenni a kafírokat az iszlám erénye – kuvaiti imám

Az iszlám csúcspontja a dzsihád, vagyis a fegyveres harc – ennek fontosságára hívta fel a figyelmet a Memri Tv adásában a kuvaiti imám.

Muszlim vallási vezető: az iszlám a kard által terjed

Sabah Shabr iraki siíta imám: “Az iszlám a kard által terjedt el. … Allah igaz vallását a karddal kell terjeszteni, erőszakkal! Ha nem tudod szép szóval rávenni az embereket, hogy térjenek át az iszlámra, akkor karddal kell áttéríteni őket. Így szól Allah parancsa. “

„Meg fogjuk hódítani az országaikat”- a bevándorlásról prédikált egy iszlám vezető

A jeruzsálemi Al-Aksza-mecset imámja felszólította az Európába menekült muszlimokat, hogy csináljanak sok-sok gyereket az „eljövendő kalifátus” nevében, hogy így hódítsák meg a kontinenst.

Szíriai iskola: A muszlimok kötelessége, hogy lemészárolják a hitetleneket

A fenti videóban részleteket hallhatunk az al-Kaida-szövetséges Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) egyik tagjának egy szír iskolában tartott agymosásából.

Ez nem radikalizmus, ez maga az iszlám | Fahad Qureshi

Az alábbi videó egy norvég “békekonferencián” készült. A szónok nem titkol el semmit az iszlám valódi természetéről…

Egyiptom: muszlimok az iszlám spanyolországi kiűzése ellen tiltakoznak és megfogadják, hogy visszatérnek

Egyiptom: muszlimok az iszlám spanyolországi kiűzése ellen tiltakoznak és megfogadják, hogy visszatérnek

Gázai dékán: Reméljük elfoglaljuk Andalúziát és a Vatikánt

A fenti videón Dr. Subhi Al-Yaziji, a gázai Iszlám Egyetem Korán Tanulmányok tanszékének dékánjával készített interjúból láthatunk részletet, amelyet az Al-Aksza televízióban sugároztak 2012. május 25-én.

Több ezer tunéziai szalafista: „Obama, mi mindannyian Oszamák vagyunk”

Több ezer tunéziai szalafista: „Obama, mi mindannyian Oszamák vagyunk”

Júszuf al-Kardávi egyiptomi iszlám tudós: az iszlám törvényeket fokozatosan kellene bevezetni Egyiptomban, kezdetben nem kellene kezeket levágni…

Részletek egy interjúból, amit Júszuf al-Kardávi egyiptomi iszlám tudóssal 2012. január 26-án készítettek,és amit az AL-Nahar TV adott le:

Ali Abu Al-Hasan egyiptomi imám:nemsokára Európa egy egységes iszlám állammá fog válni

Ali Abu Al-Hasan egyiptomi imám: “Nemsokára Európa egy egységes iszlám állammá fog válni, amely nem ismer mást, csak azt, hogy ‘Nincs más Isten csak Allah, és Mohamed az Ő Küldötte.’ Ez attól függetlenül meg fog történni, hogy tetszik nekik vagy sem.”

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes