
Amerika még nem tart ott, hogy 9/11-et a Velünk Szembeni Nagy Udvariatlanságnak nevezze, de ott már igen, hogy Sarah Snow-nak, az Ohio állambeli Marietta főiskola egyik (egyébként republikánus) diákjának megtiltsa, hogy kizárólag háromezer amerikai zászlóval emlékezzen meg szeptember 11-éről.
2011. szept. 28. | Posztolva
Legfrissebb,
Seres László |
Tovább »

A komolyan vett, érvekkel alátámasztott iszlámkritikában semmi szélsőjobbos nincsen, kár tehát folyamatosan oda tolni és így diszkreditálni annak képviselőit. A szélsőjobb valójában csak az „idegeneket”, a színesbőrűeket gyűlöli, nem az iszlám lényegét: a fanatizmust, az alávetettséget, az irracionalitást. Sőt, Vona Gábor szerint az emberiség kultúrájának utolsó védőbástyája az iszlám…

Az Iszlám szent könyvét elégetni botrányos ízléstelenség. Ez azonban senkit nem jogosít fel arra, hogy válogatás nélkül öljön és pusztítson. És nem lehet indok, hogy a nyugat engedményeket tegyen a szabadság ellenségeinek. Például azzal, hogy szűkebbre vonja a szólásszabadság határait. Az iráni Szentírás-égetésekról ráadásul alig esik szó.
2011. ápr. 17. | Posztolva
Seres László |
Tovább »

A Bartók Béla úti imaházat kinőtte, ezért új mecsetet építtetne Újbudán a magyarországi Iszlám Egyház. A XI. kerületi önkormányzat előbb elvetette, majd meglepő fordulattal engedélyezte az egymilliárdos projektet, ám a fenntartó alapítványról alig tudni valamit. Pedig Saleh Tayseer egyháza korábban már fogadott el pénzt egy világszerte hírhedt szaúdi alapítványtól.
2011. feb. 2. | Posztolva
Itthon,
Seres László |
Tovább »