
Soeren Kern cikkéből bepillantást nyerhetünk abba, hogy milyenek egy egyre inkább iszlamizálódó ország hétköznapjai. A cikk célkeresztjében Nagy-Britannia áll, de bármelyik Nyugat-Európai országról lehetne hasonló cikket írni.

Az elmúlt évben Nagy-Britanniában több mint 400 gyermek volt kitéve kényszerházasságnak, köztük egy öt éves kislány, aki valószínűleg a legfiatalabb áldozata ennek a gyakorlatnak az országban…

Az iszlám világítótornyává tenné Londont Ken Livingstone, ha polgármesterré választják a brit fővárosban. A brit Munkáspárt jelöltje május harmadikán könnyen a város élére kerülhet a muszlim lakosság felé tett gesztusainak köszönhetően, de ha ez nem történne meg, London akkor is a muszlim jövő felé halad – állítják az elemzők.

Több mint 140 muszlim bandatagot tartóztattak le Dániában, miután megpróbáltak betörni egy bírósági épületbe, ahol két, emberöléssel gyanúsított muzulmán társuk bírósági tárgyalása zajlott.

A brit kormány közreadott egy új „integrációs stratégiát”, hogy „síkra szálljon az egységes brit identitás megteremtéséért”. Az új politika megköveteli majd az Egyesült Királyságban élni szándékozó bevándorlóktól az angol nyelv elsajátítását és az olyan fősodrásbeli brit kultúrához és értékekhez való hűséget, mint amilyen a demokrácia és a jogrend.

Az 57 muzulmán országból álló érdekszövetség, az Iszlám Együttműködés Szervezete jelenleg Brüsszelben, az Európai Unió központjában, senki által sem megválasztott bürokraták támogatását keresi azért, hogy törvénybe iktassa az összeurópai gyűlöletbeszéd-törvényt, amely törvényben szabályozza azt, hogy 500 millió európai állampolgár – beleértve a demokratikusan megválasztott politikusokat is – mit mondhat és mit nem az iszlámról.

A poszt-keresztény Európában a 2011-es évben szemlátomást megnőtt az iszlám befolyása.
Ahogy a gyorsan szaporodó muszlim lakosság egyre inkább érezteti jelenlétét a kontinens városaiban, az iszlám oly módon alakítja át az európai életstílust, ami néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt. Az alábbiakban egy rövid áttekintés olvasható a 2011-ben zajló kirívó iszlám ügyekről.
2012. feb. 21. | Posztolva
Legfrissebb,
Soeren Kern |
Tovább »

Tíz héttel a francia elnökválasztás első fordulója előtt, az iszlám és a muzulmán bevándorlás kérdése központi kérdéssé vált a kampányban. Franciaország öt-hat millió muzulmánnak ad otthont, az Európai Unió legnagyobb muszlim közösségének. A közvélemény-kutatások szerint a francia szavazók milliói aggódnak az iszlám saría jog által irányított „független iszlám társadalmak”elterjedése miatt Franciaországban.

A brit börtönökben a fiatal muszlimok száma az elmúlt két évtizedben az egekbe szökött, és az Egyesült Királyság Büntetés-végrehajtási Szolgálata szerint mindezért az iszlám prédikátorok tehetők felelőssé….Életképek Nagy-Britanniából.

Olaszországban sok mecset projektet baloldali politikusok támogatottak, akik ideológiai háborút folytatnak a Római Katolikus Egyházzal. Mint sok más európai országban, a multikulturalisták Olaszországban is a abban reménykednek, hogy az iszlám támogatásával előbb vagy utóbb sikerül lerombolniuk az ország zsidó-keresztény örökségét. Nem meglepő, hogy az olaszok többsége ellenzi Olaszország iszlám köztársasággá válásának elképzelését. A felmérések azt mutatják, hogy sok olasz a mecseteket a „megszállás szimbólumának” tekinti, és több mint harmaduk nem szeretne mecsetet a szomszédságában.

Úgy tűnik, hogy a németországi elit elhatározta, hogy minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál arra, hogy Németországban elhallgattassa a szólásszabadságot: a német hatóságok hivatalosan is megerősítették, hogy figyelemmel kísérik azokat a német nyelvű internetes honlapokat, amelyek kritikusak a muszlim bevándorlással és Európa iszlamizálásával kapcsolatban.

A muzulmán bevándorlóknak ezentúl sokkal nehezebb lesz megszerezni a francia állampolgárságot. Helyzetértékelés Franciaországról.

Egy ausztriai fellebbviteli bíróság „vallás becsmérlése” vádpontban bűnösnek nyilvánította Elizabeth Sabaditsch-Wolf bécsi háziasszonyt és dzsihád-ellenes aktivistát, miután Elizabeth egy előadás-sorozatot tartott a radikális iszlám veszélyeiről.

Spanyolország becsült teljes muzulmán népessége 2011-ben elérte a 1,5 milliót. Ez a szám 1990-ben mindössze 100 000 volt. A muzulmán bevándorlók beáramlásának ezen tömeges mértéke vezetett a növekvő számú iszlámmal kapcsolatos vitákhoz.

Németország legfelsőbb bírósága olyan szabályt hozott, amely egy muszlim diáknak megtiltja, hogy az iskolájában imádkozzon arra hivatkozva, hogy ezzel „nagyon súlyos konfliktusokat” generálhat.

A tavalyi évben több mint 2800 ún. becsület miatt elkövetett támadást – vagyis olyan büntetést, amit a családot ért szégyen miatt követnek el – jegyzett fel a brit rendőrség egy olyan nemzeti felmérés szerint, amilyet még soha nem végeztek ezelőtt.

A németek nyugtalanok a jövővel kapcsolatban. Aggodalmukat táplálja a muzulmán bevándorlással és beilleszkedéssel kapcsolatos vita, illetve az, hogy az iszlámnak milyen szerepe van Németországban. A német emberek leginkább az országban jelenlévő többmillió nem integrálódott muzulmán miatt aggódnak.

Nagy-Britanniában a kereszténység egyre inkább veszít a fontosságából, míg az iszlám rohamosan terjed és a muzulmánok egyre magabiztosabbá válnak. Míg a kereszténységgel szemben megengedett a kritika és mocskolódás, addig az iszlám különleges védelmet élvez az Egyesült Királyságban.

Egy nemrég közreadott, a holland belügyminisztérium megbízásából készítettek jelentés szerint, az elmúlt öt évben Hollandiában a 12 és 24 év közötti marokkói bevándorlók negyven százaléka volt már letartóztatva, megbírságolva, vett részt bírósági tárgyaláson, vagy volt valamilyen más módon megvádolva bűncselekmény elkövetésével.

A Charlie Hebdo francia szatirikus magazin párizsi irodáját felgyújtották, miután az iszlám prófétát, Mohamedet „felkérték” a lap „vendégszerkesztőjének”. A támadás annak a régóta tartó iszlám háborúnak az elmélyülését jelzi, ami az európai kifejezés és szólásszabadságot hivatott támadni.

A muszlimok száma Brüsszelben – ahol jelenleg a Belgiumban élő muzulmán lakosság fele él – elérte a 300.000-et, ami azt jelenti, hogy Európa önjelölt fővárosa ma már a leginkább iszlám város Európában.

Az iszlám saría törvénykezés Németországban sokkal előrehaladottabb, mint azt korábban gondoltuk, és a német hatóságok teljesen tehetetlenné váltak, állítja egy a németországi muzulmán árnyék igazságszolgáltatási rendszerről írt új könyv.

Egy új jelentés szerint Németországban évente több ezer nő és kislány válik kényszerházasság áldozatává.

Egy madridi általános iskolában felfüggesztették egy muzulmán iskolás lány tanulmányait, miután nem akarta levenni iszlám fejkendőjét egy vizsga alatt…
2011. nov. 7. | Posztolva
Legfrissebb,
Soeren Kern |
Tovább »

Szaúd-Arábia a kezdeményezője egy új, ellentmondásos „vallások és kultúrák közötti párbeszéd központ” alapításának az osztrák fővárosban, Bécsben. Akritikusok szerint a központ csupán egy próbálkozás Szaúd-Arábia részéről, hogy állandó „propaganda centrumot” alapítsanak Európa szívében, ahonnan azután az iszlám konzervatív vahabita szektáját terjeszthetik.
2011. nov. 7. | Posztolva
Legfrissebb,
Soeren Kern |
Tovább »

Egy muzulmán csoport Dániában elindított egy kampányt, melynek célja, hogy Koppenhága és más dán városok bizonyos részeit „sária-zónákká” változtassa, melyek az iszlám törvények által irányított önálló enklávékként működnének…
2011. okt. 27. | Posztolva
Legfrissebb,
Soeren Kern |
Tovább »

Egy fontos új tanulmány szerint, amely az iszlám franciaországi terjedését vizsgálja, Franciaország lerobbant külvárosai az államtól elkülönült, „önálló iszlám társadalmakká” kezdenek válni.
2011. okt. 12. | Posztolva
Legfrissebb,
Soeren Kern |
Tovább »

A spanyol hatóságok vizsgálják azokat a nemrég történt eseteket Léridában, Katalónia északkeleti régiójában, amelyekben, több mint egy tucat kutyát mérgeztek meg. A városban egyre erősödő vita folyik az iszlám spanyolországi szerepét illetően.
2011. okt. 10. | Posztolva
Legfrissebb,
Soeren Kern |
Tovább »

Egy brit lapban megkérdezett szakértők szerint Nagy-Britanniában több tízezer muszlim bevándorló gyakorolja a bigámiát vagy poligámiát azért, hogy a brit államtól nagyobb szociális segélyben részesüljön.

Iszlám szélsőségesek folyamatosan növelik a gettók/”no-go” zónák számát az európai városokban, amelyek olyan területek, ahol többé nem érvényesek a nem muzulmán törvények. Számos „no go zóna” az iszlám saría törvény által irányított mini államként működik.
2011. szept. 26. | Posztolva
Legfrissebb,
Soeren Kern |
Tovább »

A francia kormány életbe léptetett egy új jogszabályt, amely megtiltja, hogy a muzulmánok az utcákon imádkozzanak. A tilalom, amely szeptember 16-án lépett hatályba, a kormány válasza a francia emberek egyre növekvő haragjára az utcákon zajló muzulmán imák miatt.

A holland kormány azt mondja, hogy felhagy a multikulturalizmus régóta tartó modelljével, mivel az arra ösztönzi a muszlim bevándorlókat, hogy Hollandián belül párhuzamos társadalmat hozzanak létre.

Svédország politikai patthelyzetbe került: az ország egyik nagy pártja sem ért el parlamenti többséget a mostani parlamenti választáson. A fő nyertes a Svéd Demokraták lehetnek, mely 20 helyet szerzett a törvényhozásban, miután azzal a fogadalommal kampányolt, hogy 90%-kal csökkentik az országba bevándorlók számát.