A háború megtévesztés

A háború megtévesztés

A török miniszterelnök azt mondja, hogy nincs olyan, hogy iszlám terrorizmus. APA, 2010. ápr. 13. Erdogan hasonlót már mondott “a mérsékelt iszlámról” is: “Ezek a leírások nagyon bántóak,  gorombák, és sértőek a vallásunkra nézve. Nem létezik mérsékelt és nem mérsékelt iszlám.  Az iszlám az iszlám, és kész.” Ebben az esetben persze, úgy látszik, azt mondja, hogy a […]

Wilders beszéde Londonban 2.rész

Wilders beszéde Londonban 2.rész

Az elmúlt évben, a pártom felkérte a holland kormányt, hogy készítsen költség-haszon elemzést a tömeges bevándorlásról. De a kormány visszautasította, hogy választ adjon nekünk. Miért? Mert féltek az igazságtól. A jelek nem jók. Egy holland hetilap – az Elsevier – számításai alapján a költségek meghaladják a 200 milliárd eurót. Csak az elmúlt évben ez az […]

Geert Wilders beszéde 1.rész

Geert Wilders beszéde a Lordok Házában London 2010 március 5 Köszönöm. Nagyszerű újra Londonban lenni. És az is jó, hogy ezúttal, jobban megismerhetem ezt a gyönyörű várost, nem csak a Heathrow repülőtér fogdáját. Ma itt állok önök előtt, ezen a rendkívüli helyen. Valójában, ez egy szent hely. Ez, mint ahogy Malcolm [Lord Malcolm Pearson, ő […]

Wilders győzelme

A Wilders lendület Brussels Journal, Paul Belien 2010. március 5. A tegnapi önkormányzati választások Hollandiában  az ellenzéki vezető  Geert Wilders Szabadság Pártjának (PVV) győzelmet hoztak. Június 9-én a hollandokat  ismét a szavazó fülkékbe hívják az általános választások miatt. A tegnapi eredmények megerősítik a PVV lendületét, amely politikai földcsuszamlást eredményezhet júniusban, és amely egész Európára hatással lehet . A tegnapi [márc. 3] önkormányzati választásokon […]

Hamasz alapító fia: mérsékelt iszlám nem létezik

Hamasz alapító fia: mérsékelt iszlám nem létezik

Moszab Hasszán Juszef, a 2005-ben bebörtönzött Hamasz alapító terrorista és parlamenti képviselő Hasszán Juszef  sejk fia. Moszab fiatalon évekig segített apjának politikai aktivitásában. Áttért a kereszténységre és egy évtizeden keresztül az izraeli titkos ügynökségnek dolgozott. Ezeket az információkat fedi fel  A Hamasz fia  című könyvében (A Hamasz fia, Libri). Annak ellenére, hogy Hannity [riporter] évekig kitartóan ragaszkodott “az iszlám a béke vallása, amelyet a […]

Wilders és a szabadság elsöprő sikere Hollandiában!

Wilders és a szabadság elsöprő sikere Hollandiában! JihadWatch.org Remény Hollandia, Európa, és minden szabad ember számára. ” Wilders, a holland szélsőjobboldali vezető   választási előretörése,” Mariette Le Roux, AFP, március 4: A Holland iszlam ellenes vezető, Geert Wilders egy jelképes előretörést ünnepelhetett csütörtökön, mivel a pártja az első önkormányzati választásán sikeresen szerepelt, ami a júniusi általános választások előtt megmutatja az erejét. […]

Iszlám radikálisok “szivárogtak” be a Munkáspártba

Iszlám radikálisok “szivárogtak” be a Munkáspártba

Iszlám radikálisok “szivárogtak” be a Munkáspártba Telegraph.co.uk,  Andrew Gilligan     Egy Munkáspárti miniszter szerint a pártjába egy fundamentalista muzulmán csoport épült be, mely “iszlám társadalmi és politikai rendszert” akar létrehozni Nagy-Britanniában.  Az Európai Iszlám Fórum (IFE) – amely  a dzsihádban és az sáriában [iszlám jogban] hisz, és Nagy-Britanniát és Európát egy iszlám állammá akarja alakítani – a szimpatizánsait a választási hivatalokba helyezte, és […]

Kadhafi dzsihádra szólít fel Svájc ellen

Kadhafi dzsihádra szólít fel Svájc ellen

Líbia elsőszámú vezetője Moammer Kadhafi Svájc elleni dzsihádra szólított fel csütörtökön    “A hitetlen és hitehagyó Svájc ellen, amely allah házait lerombolja, minden eszközzel megvalósítandó dzsihádot hirdetek” – jelentette be be Kadhafi ezredes Bengáziban, a Mohamed próféta születésére emlékező ünnep, a Mulud alkalmával. “Hitehagyó”, mivel az iszlám azt tanítja, hogy eredetileg minden ember muszlim volt. Líbia […]

A holland Szabadság Párt kész a kormányzásra, állítja Wilders

A holland Szabadság Párt kész a kormányzásra, állítja Wilders

A bevándorlás-ellenes politikus, aki Hollandiát szeretné kormányozni TheFirsPost, Tim Edwards 2010. február 23. Geert Wilders, a holland bevándorlás-ellenes politikus, akit tavaly kitiltották az Egyesült Királyságból, arra hivatkozva, hogy veszélyt jelent a faji kapcsolatokra, hamarosan Hollandia miniszterelnöke lehet,  a hétvégén bekövetkezett  holland koalíciós kormány összeomlását követően.  A kormány bukása, a vezető Kereszténydemokrata Párt és koalíciós partnere, […]

Iszlám apartheid

Iszlám apartheid

Iszlám apartheid Family Security Matters, 2010. február 16. Írta: Amil Imani   Az értelmező szótár a következőképpen határozza meg az apartheid fogalmát: a faji elkülönítést célzó hivatalos eljárás, melyet a Dél-afrikai Köztársaságban léptettek életbe a fehérek fölényének elősegítése és fenntartása érdekében.  1973-ban az ENSZ közgyűlése írásban rögzítette és ratifikálta azokat a nemzetközi szabályokat, melyek az apartheid visszaszorítását és büntetését […]

A zsidók elhagyják a svéd várost…

A zsidók elhagyják a svéd várost…

A zsidók elhagyják a svéd várost a muzulmán támadások miatt  Nick Meo, Telegraph, február 21. A Telegraph cikkének főcíme szerint Svédország hírneve – miszerint ők egy toleráns és liberális nemzet – megtépázódott –– mintha a svédek hirtelen antiszemitákká váltak volna. De ha kicsit továbbhaladunk a cikkben, láthatjuk, hogy a muzulmán bevándorlók felelősek az antiszemita támadásokért. Szóval a probléma az, hogy […]

EU segélyekből finanszírozzák a palesztin gyűlöletkeltést

Az Európai Uniós segélyeket antiszemita gyűlöletkeltésre költik a Palesztin Hatóság iskoláiban és médiumaiban.  Ez történik, ha vágyálom alapján ítélnek oda pénzt. Ez az eredménye a fantázia alapú döntéshozatalnak, mely ma Washingtonra és Brüsszelre jellemző. „EU-segélyekből finanszírozzák a Palesztin Hatóság gyűlöletkeltését” – Ben Hartman – Jerusalem Post, 2010. február 2.  Egy brit adóellenőrző  csoport nyílvánosságra hozott  két jelentést, melyek részletezik […]

Valentin napi csokor No. 2

Itt van még egy cikk arról, hogy hogyan viszonyul az iszlám a Valentin-naphoz: Inquirer.net, 2010. 02. 14. A Szaudi vallási rendőrség feldühödött a Valentin-nap miatt. A szaúd-arábiai vallási rendőrség feldühödött a Valentin-napi előkészületek miatt és a fülöp-szigeti munkavállalókat (OFWs – overseas Filipino workers) már figyelmeztette, hogy ne ünnepeljék nyíltan a szerelmesek napját.  John Leonard Monterona, a […]

A Dzsihádra készülő muzulmánok rács mögött…

Rács mögött a dzsihádra készülő muzulmánok Ausztráliában Az öt férfi az ország iraki háborúban való részvételét akarta megtorolni. Videó itt Börtönbüntetésre ítéltek Ausztráliában öt muzulmán férfit, akik bizonyítottan terrortámadásra készültek. „A bíróság figyelembe vette a vádlottak fanatizmusát, és extrém nézeteiket, valamint azt, hogy a tervezett cselekmény életeket követelt volna” – mondta az ítélet kihirdetésekor a […]

Miért kell bírálni az iszlámot?

Miért kell bírálni az iszlámot? Amit a Nyugatnak meg kell érteni az iszlámmal kapcsolatban. Írta: Arslan Shaukat  Forrás: JihadWatch Milyen kár, hogy valahányszor valaki megkísérli bemutatni a tényeket, nem túl hízelgő módon egy nyilvános fórumon, a valódi mohamedán iszlámról, ezzel még itt Nyugaton is azt kockáztatja, hogy az istenfélő muszlimok megkínozzák vagy megölik. Sajnos!  A […]

Darfur

A fekete muszlimok nem tartoznak az Ummához (muszlim közösség) blogspotKitmanTV 16 February 2010 H`T: TheReligionofPeace [youtube=http://www.youtube.com/watch?v=sZFB86P4dBI] Az arab népirtás egyik muszlim áldozata Darfurban őszintén beszél arról, hogy mennyi „segítséget” kapnak  muszlim társaiktól, és melyik ország nyújt valóban támogatást. Szeretnénk, ha a nemzetközi közösség nyomást helyezne a Szudáni kormányra, hogy békét kössön a szudáni emberekkel.  Meleg és […]

A nyugati civilizáció a bíróságon

A nyugati civilizáció a bíróságon

A nyugati civilizáció a bíróságon. Miért kell figyelnünk Geert Wildersre? Mivel a Geert Wilders ügy az előtárgyalási szakaszba lépett, a National Review Online a következő kérdéssel fordult a szakértőihez: Van valami törvényes oka annak, hogy Wilders bíróságon van? Mi a jelentősége egy ilyen tárgyalásnak, és mik a következményei? Daniel Pipes Wilders azért van a bíróságon, mert […]

Londoni szélsőséges iszlamisták nyilatkoznak

Londoni szélsőséges iszlamisták nyilatkoznak Erick Stakelbeck interjúja londoni dzsihadistákkal. A cikkhez kapcsolódó videó itt nezhető meg: Londoni szélsőséges iszlamisták nyilatkoznak  2010. február 9. Nagy-Britannia nemrég emelte terrorkészültség szintjét a második legmagasabb, „súlyos” fokozatra, egy jelentést követően, mely szerint az Al-Kaida újabb támadást tervezett. Azonban Anglia talán nagyobb veszélynek van kitéve belülről, mely a britt kormány […]

Életképek Abszurd Britanniából

Életképek Abszurd Britanniából

 „Kirúgtak” állásából egy keresztény tanárt, miután arra panaszkodott, hogy muzulmán diákok hősként dicsőítették a 9/11 gépeltérítőit. Forrás: Daily Mail Egy keresztény tanár tegnap azt állította, hogy kirúgák állásából, miután arra panaszkodott, hogy 8 éves tanulói hősként éltették a Szeptember 11-e gépeltérítőit.  Nicholas Kafouris (52) perli korábbi iskoláját faji megkülönböztetés miatt.  Azt nyilatkozta a bíróságnak, hogy el […]

Geert Wilders tárgyalása

Geert Wilders tárgyalása

Geert Wilders gyorsított eljárása Forrás: FrontPage Magazine, Robert Spencer Robert Spencer az iszlám történelem, teológia és jog tudósa és a JihadWatch internetes oldal szerkesztője. Tíz könyv,- köztük két New York Times bestseller, A Politikailag Inkorrekt Útmutató az Iszlámhoz és Az Igazság Mohamedről,- tizenegy tanulmány és több száz cikk szerzője, melyek a dzsiháddal és az iszlám […]