Német huligánok harca az iszlám radikalizmus ellen

Német huligánok harca az iszlám radikalizmus ellen

Október 26-án csaknem 5000 futballhuligán gyűlt össze Kölnben, hogy tiltakozzanak a radikális iszlám terjedése ellen Németországban. A HoGeSa egy gyorsan fejlődő szövetség egymással rivalizáló huligánok között, akik átmenetileg félretették az egymás iránti kölcsönös utálatot, hogy egyesült erővel lépjenek fel a közös ellenség, vagyis a radikális szalafisták ellen, akik a német demokratikus rendet az iszlám sariával akarják felváltani.

Muzulmán kényszerházasságok Spanyolországban

A gyerekek még a rendőrségre is elmentek, hogy segítséget kérjenek. Mivel a kényszerházasság a Spanyol Büntető Törvénykönyv szerint nem minősül törvénysértésnek, a rendőrség más jogi utakon, nemi erőszak vagy emberrablás vádjával próbálkozik, azonban ahogyan az gyakran megtörténik Spanyolországban, a bírói döntés alapján az elkövetőt felmentik.

Németország: „Az iszlamisták dzsihádot akarnak Európában”

Németország: „Az iszlamisták dzsihádot akarnak Európában”

A német hírszerzés vezetője, Gerhard Schindler figyelmeztetett, hogy Európában nagy az iszlám szélsőségesek felől érkező terrorfenyegetés.
Egy a Die Welt német lapnak adott átfogó interjúban Schindler elmondta, hogy a német külügyi hírszerző ügynökség, a Bundesnachrichtendienst (BND) kifejezett aggodalmának adott hangot amiatt, amit a helyi terroristák vagy olyan egyének jelentenek, akik Európában születtek vagy nőttek fel és akik Afganisztán, Pakisztán, Szomália és Jemen háborús övezeteibe utaznak, hogy terrorista módszereket sajátítsanak el.

Finnország háborúja a szólásszabadság ellen

Finnország háborúja a szólásszabadság ellen

Finnország Legfelsőbb Bírósága az iszlám becsmérlése vádjába bűnösnek talált egy prominens finn politikust azokért az „iszlamofób” megjegyzésekért, amelyeket a személyes blogjában tett. A döntés igen jelentős visszaesés a szólásszabadság területén egy olyan Európában, amelyet egyre inkább megfojtanak a szólásszabadságra vonatkozó, főleg az iszlámmal és a muszlim bevándorlás kapcsolatos politikailag korrekt korlátozások.

Nagy-Britannia háborút indít a multikulturalizmus ellen

A brit kormány közreadott egy új „integrációs stratégiát”, hogy „síkra szálljon az egységes brit identitás megteremtéséért”. Az új politika megköveteli majd az Egyesült Királyságban élni szándékozó bevándorlóktól az angol nyelv elsajátítását és az olyan fősodrásbeli brit kultúrához és értékekhez való hűséget, mint amilyen a demokrácia és a jogrend.

Németország megkísérli elhallgattatni az iszlám kritizálását

Németország megkísérli elhallgattatni az iszlám kritizálását

Úgy tűnik, hogy a németországi elit elhatározta, hogy minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál arra, hogy Németországban elhallgattassa a szólásszabadságot: a német hatóságok hivatalosan is megerősítették, hogy figyelemmel kísérik azokat a német nyelvű internetes honlapokat, amelyek kritikusak a muszlim bevándorlással és Európa iszlamizálásával kapcsolatban.

Szaúdi „propaganda központ” nyitja meg kapuit Bécsben

Szaúdi „propaganda központ” nyitja meg kapuit Bécsben

Szaúd-Arábia a kezdeményezője egy új, ellentmondásos „vallások és kultúrák közötti párbeszéd központ” alapításának az osztrák fővárosban, Bécsben. Akritikusok szerint a központ csupán egy próbálkozás Szaúd-Arábia részéről, hogy állandó „propaganda centrumot” alapítsanak Európa szívében, ahonnan azután az iszlám konzervatív vahabita szektáját terjeszthetik.

Egyre szaporodó európai „no-go”zónák

Egyre szaporodó európai „no-go”zónák

Iszlám szélsőségesek folyamatosan növelik a gettók/”no-go” zónák számát az európai városokban, amelyek olyan területek, ahol többé nem érvényesek a nem muzulmán törvények. Számos „no go zóna” az iszlám saría törvény által irányított mini államként működik.